Emlékül




Szivárványhíd

Egy híd köti össze a földet az Éggel
ez a szivárványhíd, mely
csodás színekkel ragyogón ível
földig érő tarka ívvel.

Innenső oldalán a hídnak
pompázó virágok nyílnak,
friss-zöldek a pázsitos rétek,
üdék a völgyek, dombvidékek.

Örök a tavasz, nem esik a hó.
Van bőséggel ennivaló,
mindig lágy-meleg az idő,
a víz is mindig frissíto.

Ha egy kedvencünk kihűl,
erre a szép helyre kerül.
Az agg, megtört állatok,
itt lesznek újra fiatalok, 
újra épek a megcsonkultak
és egész nap csak játszadoznak.

Az én kutyám is itt lakik,
és nagyon vár már valakit.
Hisz egy hiányzik csak neki:
Nincs itt vele, ki szereti;
hát hancúrozik egész nap, 
míg el nem jő a pillanat.

Most hirtelen abbahagyja:
-orra tágul, füle feláll,
lába remeg, szűkül a szempár,
rohanni kezd: megjött a gazda! -

S hogy megérkezett s meglátott:
hozzád rohan a barátod,
felkapod kitárt karodba,
csókolgatod újra meg újra,
belenézel hűséges szemébe,
s indultok. Majd elérve
a csodák útjának végére,
a szivárványhídon együtt mentek át
és ez lesz nektek az igazi mennyország!